Julius utolsó hetét a Dallamok szárnyán töltöttük a Kamaraerdei napközis táborunkban, amely méltó zárása volt az egész hónapnyi mókának. A hétfői nap a táborozóknak állandó program, hiszen ilyenkor ismerkednek össze a gyerekek egymással és közben elkészülnek a saját...
A Napközis táborunk következő állomása a Cirkuszi hét volt, melyre a a Szülők Háza Közhasznú Alapítvány támogatása alatt álló ukrán gyerek is csatlakoztak. A kommunikációt tolmács segítségével oldottuk meg. Hétfőn egy gyors ismerkedés után a szokásos hét indítóval...
A napközis tábor második hetében egy Állati küldetésen vettek részt a táborozók. Az első napon két csapatra oszlott a gyerek sereg, hogy az egész héten keresztül tartó feladatok és játékok során megnyerhető pontokat megszerezve támogassák saját csapatuk első...
Mozgalmasan telt a Napközis tábor első hete, amely az 🌏Öt nap alatt a Föld körül🌏program nevet kapta. A gyerekekhez sorra érkeztek a látogatók, akik érdekesebbnél kreatívabb programmal foglalták le a zsizsegő gyermekeket. A tábor nyitó programjaként Regős Judit ült le...
További családi bölcsőde egységekkel bővül a Szülők Háza Családi Központ és Bölcsőde Hálózat köszönhetően a CSP-HB-21 számú Hazai családi bölcsőde és munkahelyi bölcsőde-fejlesztési programnak. Sajtótájékoztatóval egybekötött nyílt napon mutatkoztak be a Szülők Háza...
A csecsemőgondozási díj, azaz a CSED 2021. július 1-jével a bruttó fizetés 70 százalékáról 100 százalékára emelkedik!Így az édesanyák a szülést követő hat hónapban több pénzt kapnak kézhez, mint a korábbi nettó keresetük, mivel a CSED-ből csak SZJA-t vonnak le,...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek